Miért biztonságosabb az infrapanel?

Felejtsük el a veszélyes berendezéseket!

Egy elavult fűtőberendezéssel ugyanis hatalmas kockázatnak tesszük ki lakásunkat. Talán senkinek sem kell bemutatni a gázfűtés veszélyeit. Egy régebbi konvektor üzemeltetése például – a gázrobbanástól kezdve a szén-monoxid mérgezésig – számos kockázattal járhat. Szemben a karbantartást nem igénylő infrapanelekkel így kiemelt figyelmet kell fordítanunk az ilyen berendezésekre, hogy megelőzhessük az olyan eseteket, amelyek akár tragédiával is végződhetnek.

Egy hagyományos fűtésrendszer működtetése során ugyanakkor még a legnagyobb gondosság mellett is előfordulhatnak súlyos balesetek. Jól tudjuk, hogy a forró felület érintése csúnya égési sérüléseket okozhat. Ebből a szempontból főleg a gyerekek lehetnek veszélyben, akik – mit sem sejtve a kockázatokról – könnyen hozzáférhetnek a fűtőtesthez vagy a villanykályhához.

A biztonság érdekében tehát célszerű megfontolnunk az infrapanel választását! Mivel ezen berendezést rendszerint a mennyezetre vagy a falra szoktuk erősíteni, így kizárhatjuk a baleset lehetőségét. Gyermekeink ugyanis nem érhetik el az átlagosan 150-200 centiméteres magasságban felerősített infrasugárzó berendezéseket. Ha pedig véletlenül ez mégis megtörténne, akkor az átlagosan 80-85 °C-os hőmérséklettel bíró infrapanel érintése legfeljebb kellemetlen érzés lehet, ám semmiképpen sem járhat égési sérülésekkel. Az infrapaneleknek köszönhetően így a legifjabb családtagok számára is biztonságosan tudjuk megvalósítani otthonunk fűtését, áramellátását.

Csökkentsük nullára a tűz kockázatát!

Az infrapanelek felületének – a más fűtésberendezésekhez képest – kisebb hőmérséklete további előnnyel is járhat számunkra. Közismert, hogy az elektromos berendezések egyik leggyakoribb veszély forrása a tűz keletkezése. Például egy hőtárolós kályha felhevült burkolata könnyen meggyújthat más berendezési tárgyakat is a helyiségben. Amihez nem is szükséges, hogy az adott tárgy érintkezzen a fűtőberendezéssel, hiszen a tűz a hőt szállító közeg hiányában is képes terjedni. Mivel az infrapanel nem képes arra, hogy tüzet okozhasson, így más berendezési tárgyakhoz viszonylag közel is elhelyezhetjük őket. Mindennek köszönhetően javulhat lakásunk helykihasználása, a korszerű berendezésekkel pedig otthonunk és családunk biztonságát egyaránt szavatolhatjuk.

Akciós Termékek

Infrapanel és infrafűtés webáruház

Kalkulátor

Energiaigény: 0 W

Alapterület:
m2
(csak számot írjon, pl 35)
Belmagasság:
m
(csak számot írjon, pl 2,5)

Hõfok igény:
18-20 0C
20-22 0C
22-25 0C

Szigetelés és nyílászárók:
kevésbé jó szigetelésû
átlagos
szigetelt a ház és jók az ablakok

Újdonságok

INFRAPANEL Prosi Letöltése

Prospektus letöltése PDF...gomb1


ÜVEG INFRAPANEL!!!

Legújabb Exkluzív termékünk!

Az üveg infravörös fűtésű panelek a prémium kategóriában...gomb1


KERET Nélküli INFRAPANEL!!! 

Újdonság !!!

Keret nélküli lakossági

és ipari infrapaneljeink

Alacsony hőmérsékletű...gomb1


CSARNOKFŰTÉS!!!

CSARNOKOKBA 4-10m belmagassághoz!

Ipari megoldás, közcélú kivitel. Szerelőcsarnokokba,... gomb1

Facebook